Méhészeti tevékenységünk

Erdőgazdaságunk, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb tevékenységi körét az erdőművelés és fahasználat kettőse jelenti. Emellett nem elhanyagolandó az elsődleges faiparban, valamint a térség vadgazdálkodásában betöltött szerepünk sem. Kötelességünknek érezzük továbbá erdeinket a társadalom más jellegű igényeinek is szolgálatába állítani, ezért szinte folyamatosan valósítunk meg közjóléti fejlesztéseket. Ez irányú munkánk egyik lépése volt a Ravazdi Erdészet területén kialakított bemutató méhészet létrehozása. Programunk célja az volt, hogy csatlakozva az Országos Bemutató Méhészetek hálózatához, a méhész szakközönség számára érdekes programlehetőségeket nyújtsunk. Az ehhez szükséges infrastruktúránk minden tekintetben rendelkezésre áll, hiszen többek közt már 1999 óta működtetjük a Ravazdi Erdészeti Erdei Iskolát is. Az ehhez tartozó termek a különböző szakmai programokat, szálláslehetőségeink pedig a hosszabb látogatást és a távolabbról érkező csoportok kényelmét szolgálják.


Méhészetünk bemutatása

A méhészet átlagosan 120 családdal működik, melyek ½ nagyboconádi tamási rendszerű rakodókaptárakban dolgoznak. Munkaműveleteinket mindig ugyanazon séma alapján végezzük az időjáráshoz és a virágzáshoz igazítva. Természetesen a lehető legjobban figyelembe vesszük a családok egészségi állapotát, fejlettségét, így a lépések akár egy-egy hetes különbséggel is következhetnek az egyes kaptárak esetében.


Szakmai munkánk ismertetése

A tavaszi kaptárbontás során már látható, hogy melyek az erősebb, illetve gyengébb családok. Törekszünk arra, hogy legkésőbb a repce virágzásáig a családokat kiegyenlítsük, hiszen ezzel nemcsak a gyűjtő munka minőségét tudjuk meghatározni, hanem a munkafolyamatok további részét jobban sematizálttá tehetjük. A tavaszi munkák első lépcsőjét a keretek betelelése jelenti. Ha ugyanis ősszel nem rendezzük be megfelelően a kaptárt, akkor ez tavasszal plusz feladatokat róhat ránk. A teleltetés két fiókon történik, melyek mindegyikében hat vagy hét pár keretet helyezünk el. A felső keretek lefedett mézesek, ami a méhek téli táplálékforrását adja. Az alsó fiók két szélső kerete szintén teljes mézes és lefedett, az eggyel beljebb lévő keretek szintén mézesek, de már csak felül fedettek, a belső keretek pedig minden esetben csak mézkoszorúval ellátottak. A teleléskor fontos, hogy ez a szerkezet alakuljon ki, hiszen ahogy fogy az élelem, a méhanyának a tavasz elején így nyílik lehetősége a petézésre. Oldaltakarás céljából OSB-lapot használunk, amelyet szükség szerint januártól a kiegyenlített hőmérséklet megtartása és a fiasítás érdekében hungarocell lapok behelyezésével egészítünk ki.
A tavaszi első munka, amikor a család fejlődésnek indul és a méhanyának helyre lesz szüksége a petézéshez, a fiókonkénti 6-7 pár keretre szűkített családot egy-egy kiépített kerettel tűzdeljük. Gyümölcsvirágzáskor, amikor megkezdődik a hordás és a hely egyre szűkül a kaptárban, nem oldalra kezdjük meg a bővítést, hanem a két fiók fölé egy anyarácsot, efölé pedig egy üres mézes fiókot helyezünk el. Ha a hordás már optimális, a megtelő második fiókot alulra, a kijáró nyíláshoz tesszük le, megcserélve a két fiókot. Ezzel igyekszünk ösztönözni a méheket arra, hogy a fészekben lévő mézet felhordják a méztérbe, ami által lehetőséget teremtünk a méhanyának a további petézésre. Abban az esetben, ha a hordás jó, a méztérben megtelő kereteket egyszerűen megfordítjuk. Így az üres keretek a fészek fölé kerülnek.
A következő lépcsőt a műléppel történő bővítés jelenti. Ekkor vesszük ki a télen, a kaptárba helyezett OSB-lapokat is. A kialakuló üres helyet a méhek elfoglalják. Ha a fészek fölé helyezett méztérnél az anyarácson a méhek csüngeni kezdenek, egyértelmű jelét adják annak, hogy már nem áll rendelkezésükre megfelelő nagyságú hely. Ebben az esetben műléppel történik a bővítés, de tűzdelést nem végzünk. Ennek a jelentősége abban van, hogy ekkor a családnak választási lehetőséget adunk. Az időjárási viszonyokat és a virágzást figyelembe véve vagy tovább bővítenek, az anya folytatja a petézést, vagy például átmeneti lehűlés esetén a műlépre, mint oldaltakaróra tekintenek. Így annak ellenére, hogy az eredeti takarást már kivettük, a kaptár kiegyenlített belső hőmérsékletét biztosítani tudjuk.
Repcevirágzáskor, amikor a család fejlődése rohamosan felgyorsul, és érzékeljük bizonyos esetekben a rajzási hajlamot, a két fészekfiókot ismét megforgatjuk. Így még mindig nem történik meg a fiasításos keretek tűzdelése, de a fészket ezzel megváltoztatjuk annyira, hogy a rajzási kedv alábbhagy. A repce virágzásától kezdve a fejlettségi szinttől függetlenül tíz naponta történik a kaptárak átvizsgálása, illetve az anyabölcsőzés. Ezen időszak végénél már tudatosan az akác virágzására készülünk oly módon, hogy az anyát egy fiókra korlátozzuk. A méz elvétele is megkönnyíthető ezzel a lépéssel. A következő időszakra tehát teljesen üres keretekkel készülünk. A méhanyát ilyenkor nem keressük, hanem dupla anyarácsot használunk. Ily módon időt és energiát spórolunk, hiszen a következő ellenőrzéskor teljesen világossá válik, hogy az anyát az első vagy a második fiókba sikerült-e lekorlátoznunk. Minden esetben az első fiókra helyezzük ilyenkor, amit a kaptárrendszer jelentősen megkönnyít, hiszen az anyás fiókot helyezzük a fenékdeszkára, és nem egyesével kell a kereteket mozgatni. A repceméz elvétele után kezdjük meg a műlépes tűzdelést.
A technológiánk részét képezi a biológiai úton történő atkavédelem. Már repcevirágzás idején műlép és drótozás nélküli kereteket is behelyezünk a fészekbe. A méhek erre ösztönszerűen herefiasítást kezdenek építeni. Az anya a kiépített sejtekbe petéket helyez el, majd megtörténik a lezárás. A folyamat lényege, hogy a herefiasítások az atkákat jobban vonzzák. Fontos, hogy a kereteket a sejtek lezárását követően azonnal eltávolítsuk és megsemmisítsük. Ezzel az atkaszámot drasztikusan le lehet csökkenteni durva beavatkozások nélkül.
A napraforgó virágzása alatt egy fióknyi mézet lefedett keretekkel minden család számára félre teszünk, mivel ezzel történik a későbbiek során a méhek átteleltetése. A mi térségünkben az aranyvessző sajnos gyengén mézel, hiszen a faj számára ehhez szükséges többletvízhatás jellemzően itt nem áll rendelkezésre. Emiatt vagyunk kénytelenek a napraforgó mézet meghagyni. Egyes vélemények szerint ez a fajta méz a telelésre kevésbé alkalmas, azonban az említett negatívumokat még nem tapasztaltuk.
A méhcsaládok szaporítását a méhanya bölcsők mentésével végezzük. Az ellenőrzések során az egészséges méhanya bölcsőket tartalmazó kereteket leverjük, és a fészek fölé helyezzük át egy plusz fiókban, amit 30-45 perc elteltével a méhek visszafoglalnak, dajkaméhek jelennek meg a bölcső környezetében. Ezzel kizárjuk a lehetőségét annak, hogy a méhanyát elvegyük a családtól. A méhanya bölcsős keretekből viszont 2-3 fiókos pároztató kaptárakat alakítunk ki. Általában a fiókokba egy-egy nyitott fias keret is elhelyezésre kerül, hogy a családtól megfelelő mennyiségű méhet tudjunk elvenni. Emellett egy üres műlépet is behelyezünk, amit a kikelő méhanya bepárzását követően elkezdenek kiépíteni. Így ellenőrizhető az új anya petézésének a minősége. Ezekből a berendezett pároztató kaptárakból átlagosan egy jó minőségű anyát sikerül nyernünk. A folyamat előnye az alacsony időigény, valamint a hibák előfordulási esélye is kismértékű. A petéző méhanya a technológiánkba jól visszavezethető, a családokat könnyen egyesíteni lehet az anyák sérülése nélkül. 

Az általunk termelt mézet az összes erdészetünkön árusítjuk.
Az aktuális méz árakról illetve a Ravazdon üzemelő Állandó Méhészeti Gyűjteményünkről több információt itt talál: